Mazda 3 – Frankfurti Autószalon 2011

A jelenlegi Mazda 3 rendkívül sikeres modellnek bizonyult. Érzelemgazdag formatervével, stabil kanyarvételeivel, környezetet kevésbé terhelő jellemzőivel és biztonságával 2008-as bevezetése óta világszerte mintegy 731 000 darab került eladásra, ebből 123 000 autót értékesítettek Európában (2011. június végéig).

A Mazda 3-mat bestselleré tévő értékeket egytől-egyig továbbörökítettük a frissített modellbe, sőt, továbbfejlesztettük azokat. A modell frissített kivitele az eddiginél is nagyobb emocionális vonzerővel bír. Kívülről sportosabb, áramvonalasabb orrkialakítást kapott, a keskenyebb hátsó lökhárítónak köszönhetően csökkent a hátsó túlnyúlás, míg az új, csavart küllős felnik a kiváló összeszerelési minőséggel együtt az eddigieknél is erőteljesebb megjelenést kölcsönöznek az autónak. Ami a belteret illeti, a frissítés során a Mazda 3 még magasabb minőségű anyagokat kapott; az új színek mellett pedig a jobb ergonómia teszi értékesebbé az utasteret és a műszerfalat – mindez pedig egyszerűbben irányíthatóvá, könnyebben kezelhetővé teszi az autót. A zaj- és rezgéscsillapítást tökéletesítettük, a padlólemez komolyabb szigetelést kapott, a B-oszlop pedig egyrészt vastagabb lett, másrészt több hegesztési pontot helyeztek el rajta, ami csökkenti az utastérbe beszűrődő zajok mennyiségét, ezáltal kellemesebb utazást eredményez.

A Mazda mérnökei a Mazda 3 eleve kiemelkedő menetdinamikáját még tovább tökéletesítették. Az egységesebb, lineárisabb vezetési érzet megvalósítására törekedtek. Ennek érdekében átvették a Mazda 3 MPS modellből már ismert első kereszttartók egyedi merevítéseit minden modellbe (kivéve az MZR-CD 2,2 literes dízelmotoros kivitelen), amit ráadásul a karosszéria első részénél alkalmazott, új merevítéssel egészítettek ki az összes változatnál. Szintén újak a jobb menetkomfortot eredményező lengéscsillapítók, míg az elektro-hirdaulikus szervokormányt (EPHAS) átdolgozták és merevebb keréktárcsákat alkalmaztak. Az aerodinamika terén is számos olyan újdonsággal találkozhatunk – beleértve az első lökhárító új kialakítását – amelyek a fokozott menetstabilitást hivatottak elősegíteni.

A frissített Mazda 3 motorválasztéka nyolc tagból áll, köztük egy új, automataváltóval szerelt, 1,6 literes, benzinmotoros kivitelből, amely az egész európai piacon most először lesz rendelhető. A benzines választékot a MZR-2,3 literes DISI turbó erőforrás (Mazda 3 MPS), az erős, mégis takarékos MZR 2,0 literes, i-Stop rendszerrel szerelt motor, az ötfokozatú automata sebességváltóval társított, nagyteljesítményű MZR 2,0 literes, valamint a takarékos MZR-1,6 literes motorváltozat alkotja. A dízelek terén a lendületes és gazdaságos MZR-CD2,2 literes turbódízel motor két kivitele, továbbá a kis étvágyú és könnyű MZR-CD 1,6 literes dízel között választhatnak a vásárlók – az összes motorhoz hatfokozatú kézi váltó csatlakozik.

A modellfrissítés során a Mazda 3 megőrizte elődjének mindazon felszereltségét, amelyek könnyeddé és élvezetessé tették az autó vezetését. A felszereltségi lista igen gazdag, az újdonságok között említést érdemel a sebességváltás esedékességére figyelmeztető jelzés, valamint a TomTom® technológián alapuló, új, megfizethető Mazda navigációs rendszer, így mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő konfigurációt.

Ami az biztonsági jellemzőket illeti, a jelenlegi Mazda 3 aktív és passzív biztonsági megoldásai maradéktalanul átkerültek a frissített változatba – ezek közül a sávváltásra figyelmeztető rendszert (Rear Vehicle Monitoring System – RVM) az EuroNCAP szervezete az idei Frankfurti Autókiállításon az Advanced díjjal jutalmazta.

Mazda3 frissítés – Formai finomítások

Külső formaterv:

• Új, áramvonalasabb kialakítású első lökhárító, új, kerek ködfényszórókkal.
• Új, vékonyabb hátsó lökhárító (csak Sport kivitelben) az egyszerűbb ki- és bepakolás, valamint a kompaktabb méretek érdekében (kivéve az MPS kivitelen).
• Az oldalpanelek legkülső szélére kitolt hátsó lámpatestek erőteljes, sportos megjelenést kölcsönöznek az autónak (csak Sport kivitelben).
• Új, 16 és 17 colos, „ívelt” kialakítású felnik a dinamikus sziluettért.
• 8 karosszériaszín, köztük egy vadonatúj árnyalat: Autumn Bronze Mica.
• Kétféle karosszériatípus: ötajtós Sport és elegáns négyajtós Sedan. Nagyteljesítményű zászlóshajó: Mazda 3 MPS.

Beltér kialakítás:

• Új, fekete rész a középkonzol alsó részén, fényesebb króm gyűrűk a kezelőgombokon, melyek gyorsabban felismerhetők vezetés közben.
• Új, markáns fehér grafika az MID multi információs kijelzőn. A műszerfal új, folyamatosan megvilágított, fehér számai (szürke alapon) napközben jobb leolvashatóságot biztosítanak.

Menetdinamikai változtatások:

• A Toitsukan-elv alkalmazása: finom átmenet a gyorsulási, az oldalgyorsulási és a lassulási erők között, összhangban a vezetés, a kanyarvétel és a megállás alapvető elemeivel. Lineárisabb, következetesebb vezetési érzet.
• Merevebb keréktárcsák a jobb egyenesfutásért.
• Új, előre tolt keresztirányú megerősítés erősebb acélból és nagyobb számú ponthegesztéssel, továbbá új, egydarabos merevítő elemmel.
• Az első kerék légterelőjének merevsége 50%-kal nőtt, ami tovább fokozza a menetstabilitást.
• Fokozott stabilitásérzet, hála az optimalizált hangolású lengéscsillapítóknak.
• Az elektro-hidraulikus szervorendszer (EPHAS) új áramlási karakterisztikát kapott a közvetlenebb kormány-visszajelzés érdekében a közepes és nagy sebesség-tartományokban.
• Jobb közegellenállási együttható: Új kialakítású első lökhárító, amely hatékonyabban tereli a légáramlatokat. Az első kerék légterelőinek fokozott merevsége megelőzi a deformációt. Az új, sík padlólemez-borítás az eddigieknél mintegy 10%-kal nagyobb, így hatékonyabb légáramlatot biztosít.
• Jobb zaj- és rezgéscsillapítás: több hegesztési varrattal ellátott, vastagabb B-oszlop, hatékonyabb padlólemez-szigetelés az alacsonyabb útzajért és a csendesebb utastérért.
• MacPherson első rugóstag, többlengőkaros hátsó felfüggesztés.
• Elöl hűtött, hátul tömör féktárcsák. Méret: 278 mm / 265 mm (1.6 literes modellek), 300 mm / 280 mm (az összes 2.0 literes modell), valamint 320 mm / 280 mm (MPS).

Hajtásláncok:

• Az új első lökhárító csökkenti a közegellenállást, az első és hátsó lökhárító könnyebb, ami alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást eredményez.
• A hajtáslánc-választék nyolctagúra bővül: újdonságként a teljes európai piacon megjelenik az Activematic négyfokozatú automata sebességváltóval szerelt MZR 1.6 benzinmotor.

Dízelek:

• Nagyteljesítményű, mégis takarékos MZR-CD 2.2 literes turbódízel kétféle kivitelben, hatfokozatú kézi sebességváltóval:
- 136 kW/185 LE 3500/perc fordulatszámon, 400 Nm maximális forgatónyomaték 1800-3000/perc között. Kombinált üzemanyag-fogyasztás 5,4 l/100 km (3,6 százalékkal alacsonyabb, mint a kifutó modellé) és 144 g/km CO2-kibocsátás (–3,4%).
- 110 kW/150 LE 3500/perc fordulatszámon, 360 Nm maximális forgatónyomaték 1800-2600/perc között. Kombinált üzemanyag-fogyasztás 5,2 l/100 km (–3,7%), 139 g/km CO2-kibocsátás (–3,5%).
• MZ-CD 1.6 turbódízel erőforrás 85 kW/115 LE maximális teljesítménnyel és robusztus 270 Nm forgatónyomatékkal (1750- 2500/perc): a hatfokozatú kézi váltós Sport modell vegyes ciklusú átlagfogyasztása csupán 4,3 l/100 km (–4,4%), CO2-kibocsátás 115 g/km (–3,4%).

Benzinesek:

• MZR 2.3 DISI nagyteljesítményű turbós benzinmotor hatfokozatú kézi sebességváltóval (csak Mazda 3 MPS). 191 kW/260 LE csúcsteljesítmény 5500/percnél, 380 Nm forgatónyomaték 3000/perc fordulatszámon. 9,6 l/100 km átlagfogyasztás, 224 g/km CO2-kibocsátás. A modell csúcssebessége 250 km/h, álló helyzetből 6,1 mp alatt gyorsul 100 km/h sebességre.
• MZR 2.0 DISI i-Stop benzinmotor hatfokozatú sebességváltóval. 110 kW/150 LE teljesítmény 6200/percnél és 191 Nm forgatónyomaték 4500/percnél. 6,7 l/100 km átlagfogyasztás (korábban 6,8) és 157 g/km CO2-kibocsátás. (korábban 159)
• MZR 2.0 benzines szívómotor ötfokozatú automata sebességváltóval. 110 kW/150 LE teljesítmény 6500/percnél, 187 Nm forgatónyomaték 4000/percnél. 7,6 l/100km átlagfogyasztás, 175 g/km CO2-kibocsátás.
• MZR 1,6 literes benzines szívómotor ötfokozatú kézi sebességváltóval. 77 kW/105 LE teljesítmény 6000/percnél, 145 Nm forgatónyomaték 4000/percnél. 6,4 l/100 km átlagfogyasztás, 147 g/km CO2-kibocsátás. (korábban 149)

Felszereltség és biztonság:

• Újdonság a versenyképes árú, beépített Mazda navigációs rendszer (TomTom® technológián alapul). 4 GB memória, 18 telepített nyelv, 5,8 colos érintőképernyő, Bluetooth® mobiltelefon-kihangosítás és audio lejátszó csatlakoztatható; külső mikrofonnal.
• Új sebességváltás esedékességére figyelmeztető kijelző: a vezetési élmény és a gazdaságos üzemeltetés harmóniája. (kézi sebességváltós MZR 1.6, MZR 2.0 DISI benzinmotorokhoz, valamint az összes dízelmotorhoz)
• Új, bőrborítású kézifékkar: alapfelszerelés minden modellen.
• Új, bőr sebességváltó kar. felsőbb felszereltségi szinteken és MPS-ben.
• 10 hangszórós Bose® prémium surround audiorendszer AudioPilot2® zajkompenzáló rendszerrel és Centerpoint® surround hangzással.
• Bluetooth® kihangosító rendszer kompatibilis mobiltelefonok és hordozható médialejátszók csatlakoztatására.
• Mazda fejlett energiaelosztó és elnyelő rendszer (Advanced Impact-energy Distribution and Absorption System), igen merev és kiváló védelmi szintet nyújtó karosszéria.

Passzív biztonság:

• Elülső, oldalsó és függönylégzsákok alapfelszerelésként minden piacon.
• Aktív első fejtámlák, védenek az ostorcsapás nyaksérüléstől.
• Kettős övelőfeszítő, erőhatárolóval szerelt övcsévélő. (LLR)
• Összecsukló fékpedál, összenyomható párnázat a sarok területén, energiaelnyelő kormányoszlop.
• Puha, energiaelnyelő bordák az utastér minden sarkában.
• Jó gyalogosvédelmi teljesítményre optimalizált motorházfedél-borítás, sárvédő-merevítés és lökhárító elem.

Aktív biztonság:

• ABS, EBD, DSC, vészfékrásegítés, kipörgésgátló rendszer (TCS) alapfelszerelésként.
• Sávváltást segítő rendszer.
• Parkolóradar.
• Bixenon fényszórók elforgó kanyarkövető fényszórókkal.
• Az alapfelszereltség része a vészfékezési jelzőrendszer (ESS): vészfékezés esetén gyorsan villogtatja az elakadásjelzőt, ezzel figyelmezteti a jármű mögött haladókat a hirtelen lassításra.

Ugrás az oldal tetejére













Megosztás