Duna Motor Kft. Dunaújváros, Arany János utca 2.

Rólunk

Biztos pontként működünk Dunaújvárosban, ahova már generációk hordják javíttatni autóikat.

Kik vagyunk?

A Duna Motor Kft. Mazda szakszerviz, márkafüggetlen autószerviz és használt autó eladással foglalkozó családi vállalkozás Dunaújvárosban. 1989 óta működünk, az évek során folyamatos fejlődésen, átalakuláson mentünk keresztül.

Minden a régi AFIT Autójavítóban kezdődött még a Béke téren. Tóth György a cég alapítója ott kezdte meg a pályafutását. Pár évre rá az első saját műhelyét 1989-ben nyitotta meg a Magyar úton a híd mellett, de onnan a löszös fal omlásveszélye miatt hamarosan költözni kellett.

A Duna Motor csapat

Sokan mondják, hogy „család vagyunk”, de mi inkább egy csapatként tekintünk egymásra. A család és a csapat közötti különbség az, hogy a csapat egy profi szervezet, akiket az autószenvedély köt össze. Mindannyian elhivatottak vagyunk, szeretjük a munkánkat, és értünk is hozzá.

Duna Motor csapat - Mazda szakszerviz

Értékesítési és szerviztámogató munkatársaink

Tóth György

Ügyvezető, munkafelvétel

Szabó Levente

Pénztár

Tóth Marcell

Biztosítás, gépjármű értékesítő

Jávor Csaba

Szervizvezető

Reviczky Zotlán

Raktár

Autószerelő technikusaink

Kiss Máté_autoszerelo

Kiss Máté

Csecsetka Zoltán_mazda

Csecsetka Zalán

Erdei Dominik

Németh Ottó

Viszlay István

Kedves ügyfeleink véleménye

Akik már nálunk jártak

Google
Tibor Tóth profile picture
Tibor Tóth
2026.04.27.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Már több alkalommal tapasztaltam udvarias, szakszerű segítségünket.
Google
István Gombos profile picture
István Gombos
2026.02.05.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Baratságos fogadtatás segítőkész emberek
Google
István Varga profile picture
István Varga
2025.12.15.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Google
Sándor Deák profile picture
Sándor Deák
2025.12.12.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Csak ajánlani tudom
Google
Mácsai Zoltán profile picture
Mácsai Zoltán
2025.12.05.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Segítőkész, vevőközpontú, szakértő csapat. A javítás során elegendő tájékoztatást kaptam. Köszönök mindent, valószínűleg nyertek egy új ügyfelet.
Google
Alfred Kovacs profile picture
Alfred Kovacs
2025.11.09.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Google
Máté András Tóth profile picture
Máté András Tóth
2025.09.17.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Egy viszonylag bonyolultabb elektronikai hibával mint utólag kiderült (motorvezérlő) problémával vittem be hozzájuk egy Mazda 3 BP típusú gépjárművet. Folyamatos korrekt tájékoztatást kaptam képekkel illusztrálva, és három nap alatt sikerült megoldani a problémát. Nyugodt szívvel tudom ajánlani őket.
Google
Judit Hp profile picture
Judit Hp
2025.09.06.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Google
Jánosné Feth profile picture
Jánosné Feth
2025.06.26.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Évek óta szervizrlik ,javítják autóinkat ,és csak jókat tudunk Róluk mondani !Megbízhatóság ,pontosság ,precíziíás jellemzi a szerviz minden munkatársát ! Köszönjük !
Köszönjük, az üzenetet sikeresen elküldted. Kollégánk hamarosan jelentkezik!

Duna Motor Kft. csapata

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.